Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szaddám pere szégyen

Ramsey Clark volt amerikai igazságügy-miniszter, Szaddám Huszein egyik védője kedden közölte: szégyen a megbuktatott iraki diktátor elleni per, amelynek célja szerinte az Irak elleni amerikai invázió igazolása.


Dátum: 2006-05-10 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:06.610857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az emberiesség elleni bűntettekkel vádolt Szaddám pere "közvetlen fenyegetés a nemzetközi jogra, az ENSZ-re, az egyetemes emberi jogokra és a világbékére nézve" - közölte Clark sajtóértekezletén. A volt igazságügy-miniszter kérte, hogy az eljárást a különleges iraki törvényszékről másik bíróságra helyezzék át, amely képes függetlenül, előítéletektől mentesen eljárni.

Clark, aki Lyndon Johnson elnöksége alatt, 1967 és 1969 között volt igazságügy-miniszter, közölte: az Egyesült Államok a perrel az Irak elleni invázióját és a megszállást akarja igazolni, és el akarja hitetni a világgal, hogy az iraki nép követeli Szaddám Huszein, és a kormánya vezetőinek a kivégzését.

Clark kifogásolta, hogy a védelem nem juthatott a vádirathoz és a bizonyítékokhoz, a tanúvallomásokhoz és a tárgyalások jegyzőkönyveihez.

A bírák vagy kurdok, vagy síiták, míg a vádlottak egy vagy két kivétellel mind szunniták - szögezte le Clark. Ez tulajdonképpen vallási okokból való üldözés - tette hozzá.

A radikális baloldali nézeteiről ismert jogász olyan vitatott személyiségek védelmében vett részt, mint Charles Taylor libériai vezető, az idén elhunyt Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök és a ruandai népirtásban való részvétel miatt elítélt Elizaphan Ntakirutimana lelkipásztor.

Szaddám Huszeinnek és az előző rendszer hét magas rangú tisztségviselőjének 148 síita lemészárlása miatt kell felelniük a bíróság előtt. A Bagdadtól északra fekvő, síiták lakta Dudzsail faluban 1982-ben merényletet kíséreltek meg az akkori elnök, Szaddám Huszein gépkocsioszlopa ellen. Az ügyészség szerint a rákövetkező megtorlásban a falu 148 lakosát ölték meg a biztonsági szolgálatok, többeket pedig megkínoztak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek