Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán atomprogramja békés célú?

Irán atomprogramja békés célokat szolgál - jelentette ki szerdán Jakartában Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök, aki előzőleg Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfővel tárgyalt.


Dátum: 2006-05-10 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:07.527466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ahmadinezsád elmondta: indonéz vendéglátójával egyetértettek abban, hogy a nukleáris energiát mindkét ország a "jó" érdekében használja fel. Az iráni elnök hangsúlyozta, hogy országának teljes mértékben jogában áll az atomtechnológia fejlesztése, Teherán állhatatosan kitart amellett, hogy ezt a jellegű tevékenységét folytassa, és ebben a kérdésben nem hajlandó a kompromisszumra. Irán képes megvédeni jogait és érdekeit egyaránt - fűzte hozzá.

Yudhoyono kifejezte reményét, hogy az iráni atomdosszié körül kialakult nemzetközi vita békésen zárul le, és egyben felajánlotta, hogy Indonézia közvetítő szerepet vállal a probléma diplomáciai úton történő megoldásában.

Az Egyesült Államok és több nyugati ország attól tart, hogy Teherán atomfegyver előállításán munkálkodik, és ezért felszólította Iránt: függessze fel urándúsítási tevékenységét. Az iráni vezetés azonban kitart annak hangoztatása mellett, hogy atomiparának fejlesztése békés és csupán áramtermelésre irányul.

Ezzel kapcsolatban Ahmadinezsád annak a véleményének adott hangot, hogy az iráni népet ért nemzetközi vádak sértőek. Az iráni államfő helyes döntésnek nevezte, hogy a héten George Bush amerikai elnöknek írt 18 oldalas levelében fejtette ki az iráni álláspontot. Washington eddig még csak válaszra sem méltatta az írást. Az amerikai reagáláshoz Ahmadinezsád nem fűzött megjegyzést, mindössze annyit mondott: "ez tőlük függ".

Ahmadinezsád szerdán kezdett háromnapos hivatalos látogatást kezdett a szigetországban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek