Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Saját örökségével nincs tisztában a kormány

Saját örökségével sem lehet tisztában a kormány, ha a kampány ideje alatt ígért vállalásokkal szemben teljesen ellentététes intézkedéseket készül megvalósítani. Márpedig a lakástámogatások terén a hírek szerint ismét megszorításokra készül a kormány.


Dátum: 2006-05-10 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:10.603764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A meglepetés erejével hatott a kormányzat legújabb bejelentése a lakásvásárlás támogatásával kapcsolatban" - közölte a fidesz.hu-val Mádi László, arra a hírre reagálva, mely szerint megvonná a lakáshitel törlesztése után járó szja-kedvezményt és megszüntetné a forrásoldali jelzáloglevél kamattámogatását a tervezett elvonások részeként az új kormány. A politikus rámutatott, a választási kampányban bővítést ígértek, többek között a fészekrakó program korhatárának, és az államilag támogatott hitelek mértékének emelését. Saját örökségüket vették át - mutatott rá Mádi -, ezért érthetetlen, mi olyan tényezőre bukkantak, ami ígéreteik megváltoztatásra kényszerítette őket ebben a kérdésben.

Ez a lépés drasztikusan fogja csökkenteni a családok eddig is szűkös mozgásterét - hangsúlyozta Mádi László, kiemelve: még több építőipari cég lesz kénytelen elbocsátani foglalkoztatottjait, amivel tovább fog nőni az egyébként is maga munkanélküliség, és emellett emelkedni fog a csődhelyzetet bejelentő vállalatok száma is.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek