Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Putyin erős haderőt akar

Az orosz elnök a hadsereg fejlesztésére és a népességfogyás orvoslására összpontosított éves programadó beszédében.


Dátum: 2006-05-10 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:13.003128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Oroszországnak erős haderőre van szüksége nemcsak azért, hogy megvédje magát esetleges katonai támadásoktól, hanem azért is, hogy ellenállhasson a kívülről jövő politikai nyomásnak - jelentette ki Vlagyimir Putyin szerdán a Kreml Márványtermében a parlament két háza, a kormány, a bírói rendszer, a régiók, az egyházak és a Társadalmi Kamara vezetői előtt.

Putyin, akinek kormánya azzal vádolta az Egyesült Államokat és másokat, hogy megpróbálják saját szájízük szerint befolyásolni az orosz politikát, hangsúlyozta: minél erősebb a hadsereg, annál inkább el tudja rettenteni az ilyen erőfeszítéseket.

Az orosz államfő szerint korai még a fegyverkezési hajsza végéről beszélni, sőt, úgy vélekedett, hogy a versengés "új technológiai szintre" emelkedik. Rámutatott, hogy az Egyesült Államokban 25-ször többet költenek többet katonai célokra, mint Oroszországban.

Putyin azt mondta, hogy az orosz "nukleáris triád" (atomfegyvereket hordozó repülőgépek, szárazföldi telepítésű rakéták és tengeralattjárók) a következő években olyan új fegyvereket kap, amelyek lehetővé teszik a hadászati erőegyensúly fenntartását.

Így jelezte, hogy 1990 óta első ízben, hamarosan rendszerbe állítanak két atom-tengeralattjárót, amelyeket Bulava rakétákkal szerelnek fel. Mint mondta, sikeres kísérletek folynak olyan egyedülálló, nagypontosságú fegyverek kifejlesztésére, amelyek pályáját a potenciális ellenség nem tudja kiszámítani (túl a rakétavédelmi rendszerek leküzdésére képes, már meglévő eszközökön).

"A válaszainknak az intellektuális fölényen kell alapulniuk. Ezek aszimmetrikusak lesznek és kevésbé költségesek, de kétségkívül fokozni fogják nukleáris triádunk megbízhatóságát és hatékonyságát" - magyarázta az orosz elnök.

Putyin Oroszország legfőbb gondjának a népesség csökkenését nevezte, és tízéves programot jelentett be a születések számának serkentésére.

Így kezdeményezte, hogy az ifjú párokat anyagilag ösztönözzék a gyermekvállalásra. Javaslata értelmében az első gyermek után a szülők másfél éven át havonta 700-1500, a második gyerek után pedig 3 ezer rubel (90 euró) gyermekgondozási segélyben részesülnének.

A második gyereket vállaló anyáknak Putyin a jövő év elejétől 250 ezer rubeles (7600 euró) "anyasági alaptőke" folyósítását indítványozta, amit lakásmegoldásra, gyermekük oktatására vagy saját nyugdíjukra fordíthatnának. A 143 milliós Oroszország lélekszáma évente 700 ezerrel csökken.

Gazdasági kérdésekről szólva Putyin kijelentette: Oroszország belépését a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) a többi ország nem teheti olyan alku tárgyává, amelyben a tagságtól független követeléseket fogalmaznak meg vele szemben. Az orosz elnök egyébként célul tűzte ki a rubel teljes konvertibilitásának elérését 2007. július 1-i határidővel.

Az orosz nemzeti valuta erősítésére javasolta, hogy Oroszországban hozzanak létre kőolaj- és földgáz kereskedelmével foglalkozó árutőzsdét, amely a rubelt használná.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek