Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Őrizetbe vették Mladic egy feltételezett segítőjét

Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok újabb feltételezett segítőjét vették őrizetbe - jelentette szerdán a B92 belgrádi rádió.


Dátum: 2006-05-10 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:13.587294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A beszámoló szerint a rendőrség kedd este 48 órára őrizetbe vette Blagoje Govedaricát, a szerb-montenegrói hadsereg nyugállományú tiszthelyettesét. A B92 értesülései szerint a nap folyamán várhatóan a hágai Nemzetközi Törvényszék elől bujkáló Ratko Mladic újabb vélt bűntársait fogják őrizetbe venni.

Az év eleje óta tucatnyi személyt tartóztattak Szerbiában azzal a gyanúval, hogy Mladic menekülését segítették. A kutatások nagyobb erővel folynak azóta, hogy - miután Szerbia az április végi határidőre nem állította elő a háborús bűnökkel vádolt Mladicot - az Európai Unió megszakította a stabilizációs és társulási egyezményről szóló tárgyalásait Szerbia-Montenegróval.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek