Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtévesztő szocialista szórólapok Békésben

A választópolgárokat megtévesztő szórólapokat terjesztettek a szocialisták Békés megyében. A területi választási bizottság a jogsértést megállapítva arra kötelezte az MSZP megyei szervezetét, hogy a Békés Megyei Hírlapban, valamint a települési rádiókban és televíziókban jelentessen meg közleményt a törvénysértésről és annak megszüntetéséről.


Dátum: 2002-10-17 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:41.401288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP által terjesztett szórólap tartalmazta a szocialisták szimbólumát, valamint Tóth Károly parlamenti képviselő, békéscsabai MSZP-elnök kézaláírását. A nyilvánvalóan manipulatív anyagban az volt olvasható, hogy "Annak azért örülünk: Domokos László lecserélte Orbán Viktort. Rájött, Medgyessy Péter miniszterelnök szavatartó ember", majd kézírással folytatva, "Laci! Tagfelvételedet akkor sem támogatom!"

A választási bizottság megállapította, az idézett kijelentés azt sugallja a választópolgároknak, hogy a Fidesz Békés megyei elnöke, a 10 ezer lakos alatti települések listavezetője felvételét kérte az MSZP-be. Ez hamis állítás, ami alkalmas a választópolgárok megtévesztésére, valótlan állításokon alapuló előnyt eredményezhet az MSZP részére. Ezért a testület kötelezte a békési szocialistákat a törvénysértés megszüntetésére, valamint a megyei sajtóban és médiában olyan közlemény megjelentetésére, amely tartalmazza, hogy a szórólapon közzétett állítások valótlanok.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek