Egyeztetés az Országgyűlés alakuló üléséről
Folytatódott szerdán a pártok egyeztetése az Országgyűlés alakuló üléséről, amelyen várhatóan megállapodást írnak alá a résztvevők.
Dátum: 2006-05-10 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:20.268653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlamentben zajló egyeztetésen a köztársasági elnököt Tari Sándor, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője, az MSZP-t Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, Göndör István és Katona Béla frakcióvezető-helyettes, az SZDSZ-t Eörsi Mátyás, a Fideszt Deutsch-Für Tamás kommunikációs vezető, a KDNP-t Rubovszky György frakcióvezető-helyettes, az MDF-et Hock Zoltán elnökhelyettes és Herényi Károly frakcióvezető képviseli.
Kedden arról állapodtak meg a pártok, hogy az Országgyűlésnek egyelőre két alelnöke lesz, egyikükre a kormányoldal, másikra az ellenzék tesz javaslatot. A pártok képviselői megegyeztek abban is, hogy az alelnökök végleges létszámát a bizottsági szerkezetről szóló megállapodás részeként, később állapítják meg.
Az ülésrend kérdésében a pártok arról állapodtak meg, hogy a kormányoldalhoz legközelebb az MDF, majd a Fidesz és a KDNP foglal helyet. Ezzel a Fidesz és a KDNP nem ért egyet, ugyanakkor tudomásul veszi.
A keddi egyeztetésen egyetértés alakult ki a pártok között az alakuló ülés napirendjét illetően is.
MTI - fidesz.hu