Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Huszonnégy órás sztrájk Görögországban

Huszonnégy órás sztrájkba léptek szerdán a közszféra dolgozói Görögországban, a munkabeszüntetés miatt megbénult a tömegközlekedés, a belföldi vasúti és légi közlekedés, és bezártak a bankfiókok.


Dátum: 2006-05-10 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:20.572476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nemzetközi repülőjáratok és a kompok viszont menetrend szerint közlekednek. Közlekedési káosz leginkább a fővárosban, Athénban alakult ki. Miután a buszok és a villamosok a sztrájk miatt vesztegeltek, több tízezren autóval próbáltak eljutni munkahelyükre. A helyzetet bonyolítja az is, hogy két tüntetés miatt több athéni utcát le kellett zárni.

A közszférában dolgozók szerte az országban nem vették föl a munkát, szünetel a tanítás, sztrájkba léptek a kórházi dolgozók, és az állami tulajdonban lévő görög bankok sem nyitottak ki. Az állami áramszolgáltatónál és az OTE távközlési vállalatnál csak ügyeletet látnak el, s a televízió sem úgy működik, ahogy rendes körülmények között. A sztrájk várhatólag szerdán este befejeződik.

A görög állami szféra több százezer munkavállalója magasabb bért követel, valamint ellenzi a konzervatív kormány által a költségvetési kiadások lefaragásának céljából beharangozott privatizációs lépéseket és a nyugdíjreformot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek