Nyolcezren tüntettek Varsóban
Mintegy nyolcezer orvos és ápolónő tüntetett szerdán a lengyel fővárosban, harminc százalékos fizetésemelést és jobb munkakörülményeket követelve.
Dátum: 2006-05-10 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:21.206891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ország minden részéből érkeztek orvosok és ápolónők a varsói megmozdulásra. A tiltakozó tömeg a belvárosból a parlament épülete elé vonult. Az állami kórházak dolgozói azzal fenyegették transzparenseiken a kormányt, hogy ha az állam nem fizet nekik többet, kivándorolnak.
Lengyelország európai uniós csatlakozása óta már több ezer orvos és ápolónő költözött Nagy-Britanniába, Írországba vagy Svédországba, ahol sokkal jobb fizetésért, jobb körülmények között végezhetik munkájukat.
Sok lengyel kórház kisebbfajta sztrájkot rendezett szerdán figyelmeztetésül: csak ügyeleti szolgálatot tartottak fenn, és - a súlyos betegek kivételével - hazaküldték pácienseiket.
A lengyel országos orvoskamara kimutatása szerint egy lengyel orvos óránként átlagosan 8-9 zlotyt (mintegy 2,2 eurót) keres, egy ápolónő pedig ennek az összegnek a felét kapja.
MTI - fidesz.hu