APEH: Mégsem tolták ki az e-bevallás határidejét
Az elektronikus úton történő járulékbevallások beadásának határideje május 12-e. Mindazon adóalanyoknak, akik februárban az APEH-től értesítést kaptak levélben e kötelezettségükről, ezen időpontig kell benyújtani az adóhivatalnak adatszolgáltatásaikat. Mintegy 51 ezer legnagyobb hazai adózó kötelezett az elektronikus - interneten keresztül történő - út használatára a vonatkozó jogszabályok alapján.
Dátum: 2006-05-10 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:22.186897, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elektronikus bevallás benyújtás feltétele az úgynevezett elektronikus ügyfélkapu megnyitása (létrehozása), mely nélkülözhetetlen feltétele az államigazgatási eljárások igénybevételének, így az APEH felé történő hiteles és biztonságos adattovábbításnak is.
Ehhez az érintetteknek okmányirodai regisztrációra van szükségük, ez az előfeltétele az ügyfélkapu megnyitásának. Eddig közel negyvenezren nyitottak már sikeresen ügyfélkaput, s közülük közel huszonhétezren be is adták szja-bevallásukat az interneten keresztül, a postai feladás kiküszöbölésével.
Az adóhatóság - az új rendszer használhatóságával kapcsolatban felmerült számos szakmai probléma miatt - május 31-éig eltekint a hibák és a technikai problémákon alapuló késedelmek szankcionálásától.
tozsdeforum.hu - fidesz.hu