Másfél hónap van a parlagfűirtásra
A törvény szerint másfél hónapjuk van az ingatlantulajdonosoknak a parlagfűmentesítésre. Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke úgy véli: tavaly hatékony volt a gyomirtás a társadalmi hirdetéseknek, reklámoknak és a hatóságok kommunikációjának köszönhetően. Pós Péter szerint azonban a vonatkozó rendeleten még lenne mit módosítani.
Dátum: 2006-05-10 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:24.568927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlagfű csak július közepén, vagy - az időjárástól függően - később terheli meg az allergiás betegek szervezetét. A rendelet ezért azt írja elő, hogy minden évben június 30-ig sort kell keríteni a parlagfűirtásra, hogy a virágzást megakadályozzák - emlékeztetett Pós Péter.
Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke szerint a tavalyi év szerencsés volt, egyrészt az időjárásnak köszönhetően, mivel az esők miatt későbbre tolódott a parlagfű virágzása, másrészt pedig azért, mert a reklámoknak, a tévé- és rádióműsoroknak köszönhetően megnőtt a köztudatban parlagfű ismertsége.
A vonatkozó rendelettel azért még vannak gondok - tette hozzá Pós Péter.
Szerinte a jogszabály nem az elkövetés súlyának megfelelően szankcionálják azt, ha valaki nem irtja ki ingatlanáról a parlagfüvet.
A szövetség elnöke úgy vélekedett: arra volna szükség, hogy a birtokolt terület nagyságának arányában szabják ki a bírságokat.
inforadio.hu - fidesz.hu