Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két éven belül 29 brit katonai támaszpontot szüntetnek meg Észak-Írországban

Két éven belül huszonkilenc brit katonai támaszpontot szüntetnek meg a meglévő negyvenből Észak-Írország területén, hárommal többet, mint eredetileg tervezték - jelentette be szerdán a brit védelmi minisztérium.


Dátum: 2006-05-10 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:25.185702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy további bejelentés szerint 2007 augusztusáig ötezer főre csökken az Észak-Írországban állomásozó brit katonák létszáma a jelenlegi kilencezerről. Az észak-írországi konfliktus kezdete (1969) óta nem volt ilyen csekély létszámú brit kontingens az Ír-sziget Nagy-Britanniához tartozó északi részén. A konfliktus tetőpontján, 1972-ben 26 ezer brit katona állomásozott a brit fennhatóság alatt álló hat grófságban.

Az 1998-as békemegállapodások óta, illetve az erőszakról 2005-ben lemondó Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) arzenáljának leszerelése óta sem a londoni illetékesek, sem pedig az északír protestánsok nem tartják már szükségesnek, hogy nagy katonai erők segítsék az északír rendőrség munkáját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek