Szájer József: minél kedvezőbb csatlakozási feltételeket kell elérni
A jobbközép pártokat tömörítő Európai Demokrata Unió tagjai határozottan kiállnak az Európai Unió bővítése és amellett, hogy Magyarország és a többi jelölt ország a tárgyalásokat ez év végéig befejezze és 2004-ben teljes jogú taggá váljon - közölte Szájer József, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője az európai konzervatív pártok portugáliai kongresszusáról beszámolva.
Dátum: 2002-10-17 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:42.302935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz hét fős delegációval képviselteti magát az Estorilban zajló tanácskozáson, ahol együtt ülésezik az egybeolvadóban lévő két páneurópai jobbközép pártszövetség, az Európai Demokrata Unió (EDU) és az Európai Néppárt (EPP). A Fidesz-delegáció tagja többek közt Orbán Viktor, aki a kongresszus kapcsán több kétoldalú találkozót tartott vezető nyugat-európai politikusokkal és - mint Szájer József közölte - a minél kedvezőbb uniós csatlakozási feltételekért lobbizott.
Szájer tájékoztatása szerint a kétnapos kongresszus első napján, csütörtökön elfogadott dokumentum, az úgynevezett Lisszaboni Nyilatkozat elismeri, hogy a tárgyalásoknak még nagyon nehéz szakasza van hátra, és azt is: nagyon sokat kell még tenni annak érdekében, hogy a jelenlegi és az új tagok közötti különbségek belátható időn belül csökkenjenek és megszűnjenek, vagyis az életminőség, az életszínvonal tekintetében is valódi felzárkózás legyen.
Orbán Viktor kétoldalú találkozókon rövid megbeszélést folytatott többek közt José Maria Aznar spanyol kormányfővel, Silvio Berlusconi olasz kormányfővel, a vendéglátó José Manuel Barroso portugál kormányfővel, Wolfgang Schüssel osztrák kancellárral és ismerkedő találkozót tartott Pierre Raffarin francia kormányfővel.
E megbeszéléseken a magyar fél közbenjárt a minél rövidebb és a jelölt országok számára minél kedvezőbb pénzügyi feltételekért és igyekezett biztosítékot szerezni ezektől az európai vezetőktől, hogy már nem kerül újabb akadály a bővítés útjába és lehetségessé válik a tervezett 2004-es csatlakozás - jelentette ki Szájer József. A Fidesz, mint ellenzéki párt is annak érdekében lobbizik az európai vezetőknél, hogy lehető legjobb feltételeket sikerüljön kialkudni a tárgyalásokon a jelölt országok, így Magyarország számára is. A jobbközép pártok ma az Európai Unió meglévő tagországainak többségében kormányon levő erők, ezért nagy a befolyásuk az elkövetkező időszak tárgyalásaira - jegyezte meg a fideszes politikus.
Az Európai Unió és a tagjelölt országok mintegy 60 konzervatív-kereszténydemokrata pártja van jelen az estorili kongresszuson, ahol megújítják a párttömörülés vezetőségét és elfogadják az európai alkotmányra vonatkozó konzervatív tervezetet. Az ülés második napján, pénteken várhatóan az EPP tíz alelnökének egyikévé választják Orbán Viktort.
MTI - fidesz.hu