Ingatlanadó: akár már 2008-ban fizethetünk a lakásunk után
Szakmai háttérbeszélgetést választott a pénzügyminiszter, hogy megszellőztesse: a kormány tervei között szerepel az általános ingatlanadó bevezetése. A Magyar Nemzet által megszólaltatott szakértő szerint nincs akadálya, hogy akár már két év múlva az ingatlanadó jelentse az önkormányzatok fő bevételi forrását.
Dátum: 2006-05-11 06:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:29.084068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem ördögtől való az ingatlanadó ötlete - vetette fel Veres János a Friedrich Ebert Alapítvány minapi szakmai tanácskozásán. A pénzügyminiszter utalt rá, hogy a régióban és a nyugati országokban elfogadott a vállalati, lakossági és állami ingatlanadózás. Szerinte ez a kérdés hazánkban hosszú évekig indokolatlanul volt tabutéma.
Veres egyetértett Vértes Andrásnak, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnökének a rendezvényen elhangzott azon javaslatával, hogy ezt az adónemet be kell vezetni.
Az ingatlanadó nemcsak Nyugat-Európában, de Magyarországon is ismert helyi adófajta - mondta el a lap kérdésére Vadász Iván, az Adótanácsadók Egyesületének alelnöke. Ma is sok önkormányzat van, amelyik építményadót, telekadót alkalmaz. A kormány által most mérlegelt adó azonban általános, azaz megfelelő feltételek fennállása esetén minden ingatlanra vonatkozik. Ez a fajta adó legutóbb hazánkban a második világháború előtt létezett.
Vadász Iván szerint az európai példák azt mutatják, hogy az ingatlanadó - a személyi jövedelemadóval együtt - megteremtheti a központi kormányzattól független helyi önkormányzás feltételeit.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu