Horvátország, a következetes
A horvát parlament szerdán felfüggesztette a háborús bűnökkel vádolt Branimir Glavas parlamenti képviselő mentelmi jogát - jelentette az állami rádió.
Dátum: 2006-05-11 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:34.037302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A törvényhozás szerda este döntött a horvát függetlenségi háború idején elkövetett bűnökkel vádolt Branimir Glavas, a néhai Franjo Tudjman elnök pártjának volt tagja, jelenleg független képviselő mentelmi jogának felfüggesztésről, miután az államügyész hivatala a minap közölte: ki kívánja bővíteni a szerb polgári személyeknek 1991-ben Eszéken történt meggyilkolása ügyében folyó nyomozást.
Glavas tagadja a vádakat, és közölte, hogy a per bebizonyítja majd az ártatlanságát. A parlamentben felszólalva "politikai indíttatásúnak" nevezte az ellene felhozott vádakat.
Az eszéki rendőrség adatai szerint legalább 37 szerb civilt öltek meg 1991 végén és 1992 elején a Dráva-parti városban, amely a frontvonalon helyezkedett el, a lázadó szerbek és a horvát alakulatok között. Az ügyészség szerint legalább tucatnyi áldozatot megkínoztak, a folyó partjára hurcoltak, meggyilkoltak, és a folyóba dobtak.
Két hónappal korábban egy horvát bíróság nyolc volt katonai rendőrt ítélt hattól nyolc évig terjedő börtönbüntetésre szerb hadifoglyok 1992-ben Split börtönében történt megkínzása és megölése miatt.
MTI - fidesz.hu