Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uram irgalmazz!

Jogi lépéseket helyezett kilátásba Szikinger István, a Magyarországi Szcientológia Egyház (MSZE) jogi képviselője az adatvédelmi biztossal szemben, úgy vélvén, Péterfalvi Attila hatáskörét túllépve kérdőjelezte meg a szcientológusok e-meter készülékének "szakrális" felhasználását.


Dátum: 2006-05-11 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:34.669719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szikinger István az Info Rádiónak azt állította, hogy a szcientológiában egyfajta gyónási szertartáshoz tartozó eszköz az e-meter. Ám ennek az eszköznek a hazugságvizsgáló funkcióját a Nemzeti Nyomozó Iroda minapi szakvéleménye állapította meg. Ron Hubbard vallásalapító könyve pedig arról szól, hogyan ellenőrizheti e-meterrel a szervezet az adott egyháztag szavahihetőségét. Ez utóbbi tényeket Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos egy, a honlapjára föltett anyagban említette meg, amely a vallásszervezet adatkezelésének alkotmányos aggályait tárta fel. Az e-meterrel az MSZE "lelkészei" a hozzájuk fordulók testi reakcióit mérik, miközben érzékeny adatokra (nemi orientáció, betegség) is rákérdeznek. Így adatokat nyernek, s ezeket olyan aktákra gyűjtik, amelyeket az érintettek előtt örökre titkosítanak.

Szikinger István jogi képviselőt a Magyar Nemzet újságírójának nem sikerült elérnie. Péterfalvi Attila ombudsman viszont a lapnak elmondta: bajos párhuzamot vonni a gyónás és a szcientológia eszközhasználata között. A katolikus papok anonim módon gyóntatnak, ellenőrzést nem gyakorolnak a gyónó szavai fölött, és nem rögzítenek adatokat, amelyek az adatvédelmi törvény hatálya alá esnek.

- Az eset azt mutatja, a vallásszabadság gyakorlása könnyen feszültségbe kerülhet más emberi jogok gyakorlásával - értékelte a történteket Máté-Tóth András, a Szegedi Tudományegyetem vallástudományi tanszékének vezetője. Szerinte mivel társadalmunk vallási ismerete igen alacsony, minél eltérőbb hagyományú egy vallás, képviselőinek annál inkább szükséges megadni a róluk szóló információkat, különben a visszaéléstől való félelem kerekedhet felül. Kérdésünkre, miként értékeli, hogy Szikinger a gyónáshoz hasonlította az e-meter használatát, Máté-Tóth úgy reagált: minél magasabb társadalmi presztízse van valakinek, annál nagyobb a felelőssége, hogy ilyen érzékeny fogalmakról megfelelő tényismeret birtokában és árnyaltsággal nyilatkozzék.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek