A Fidesz a radikális változások mellett
A Fidesz alkotó ellenzékként működik majd az Országgyűlésben és támogatni fogja a radikális változásokat azokon a területeken, ahol elkerülhetetlen a változtatás - jelentette ki a Fidesz megválasztott frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.
Dátum: 2006-05-11 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:36.184985, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hallgassa meg az InfoRádió interjúját!
A legnagyobb ellenzéki párt megválasztott frakcióvezetője elmondta: azért nem használják a konstruktív ellenzék kifejezést, mert az a magyar politikában elkoptatottá, olyan "kötelező gyakorlattá" vált, amelyet egy ellenzéki párt mindig bejelent a ciklus elején, néha valós tartalom nélkül.
Navracsics Tibor hangsúlyozta: a kétharmados törvényekkel a magyar alkotmányos rendszer sokszor társ-döntéshozó szerepbe kényszeríti az ellenzéket, a kormánynak be kell vonnia az ellenzéket a törvényalkotási folyamatba.
Próbálnak megegyezni a kormánnyal
Az előző években szinte egyetlen jelentős, kétharmados többséget igénylő jogszabályt sem sikerült módosítani vagy elfogadni - emlékeztetett a politikus.
Az egyelőre egy évre megválasztott frakcióvezető hozzátette: azokon a területeken, ahol szerintük radikális változtatásra van szükség - és elképzelésük találkozik a kormányoldal terveivel - próbálnak egyezségre jutni a kormánnyal.
Ugyanakkor persze a saját szempontijaink, elképzeléseink alapján tárgyalunk, és bízunk az okos kompromisszumokban - hangsúlyozta Navracsics Tibor.
A Fidesz-KDNP szövetségről
A Fidesz és a KDNP frakciószövetségéről a Fidesz leendő frakcióvezetője azt mondta: a nagyobbik párt kampányában a jobboldali erők legszélesebb összefogását célozta meg, a KDNP pedig autonómiája megőrzésére törekedett; szerinte a frakciószövetség mindkét követelménynek eleget tesz.
A két párt folyamatosan egyezteti politikáját, és a frakciószövetségben erőteljesebben tudja azt megjeleníteni - vélekedett a politikus.
Forrás: www.inforadio.hu, 2006. május 11.