Botrányt okozott Dobolyi kijelentése
Botrányt okozott kolozsvári nyilatkozataival Dobolyi Alexandra. Az Európai Parlament szocialista képviselője éppen aznap nevezte megnyugtatónak a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának helyzetét, amikor a Bolyai Kezdeményező Bizottság az ENSZ illetékeseihez fordult a romániai magyarokat sújtó oktatási diszkrimináció miatt.
Dátum: 2006-05-11 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56301
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:37.690611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dobolyi hétfői kijelentéseivel nemcsak az erdélyi magyarság civil, egyházi és politikai képviseletének véleményét kérdőjelezi meg, de saját pártjának korábban hangoztatott álláspontját is - írja a Magyar Nemzet.
fidesz.hu