Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Putyin összebékíti az oroszországi irányzatokat?

A liberális és az elszigetelődést előnyben részesítő politikai irányzatok összefogására tett kísérletet Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdai országértékelő beszédében a La Libre Belgique című belga lap elemzőjének írása szerint.


Dátum: 2006-05-11 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:40.963595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Borisz Tumanov utalt arra, hogy a két irányzat között immár állandósult a viszálykodás, és ez reagálásra kényszerítette a Kremlt is. A jelek szerint az államfőnek sem sikerülhetett elkerülnie, hogy megpróbálja összebékíteni a "liberális kecskét az elszigetelődéspárti farkassal". Ezt mutatja az is, hogy még Putyin környezete is "mérsékelten elszigetelődéspárti-ellenesnek" minősítette a beszédet a cikk szerint.

Beszédében Putyin óva intette azokat a tisztviselőket és üzletembereket, akik a nép rovására igyekszenek meggazdagodni. A belga lapban megjelent csütörtöki elemzés moszkvai szakértőket is megkérdezett, akik figyelemre méltónak tartották, hogy az elnök idézte Franklin D. Roosevelt amerikai elnök egy híressé vált mondását, mely szerint "már keresztülgázoltunk azok testén, akik az emberek jólétének rovására jutottak vagyonhoz, és megtesszük ezt a jövőben is".

A külügyi témákat illetően Alekszej Portanszkij, az Oroszország kereskedelmi világszervezeti (WTO) csatlakozásával foglalkozó tájékoztatási iroda vezetője nyilatkozott a belga lapnak, úgy vélve, hogy a beszéd a tervezett orosz energetikai nyitásban fenyegetést látó hadiipari lobbi lecsillapítását is célozta. Putyin ugyanis egyebek között azt emelte ki: Oroszországnak erős hadseregre van szüksége azért is, hogy ellenállhasson a kívülről jövő politikai nyomásnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek