Indul a szúnyogirtás a Duna-kanyarban
A megszokatnál egy hónappal előbb, május közepén indul az első szúnyogirtási akció a Duna-kanyarban, két repülőgép összesen 3.000 hektárnyi területen végzi el a permetezést - közölte a munkálatot végző cég vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2006-05-11 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:41.581119, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az irtás időpontjának előre hozását az indokolta, hogy az árvíz után az átlagosnál nagyobb mértékben szaporodtak el szúnyogok, ami nemcsak az itt élőket zavarja, hanem a turisták életét is megkeseríti - mondta Lőrincz Árpád.
Az idén azonban kevesebb állami támogatás jut az irtásra, a többit - 10 millió forintot - az érintett 22 önkormányzat adja össze. Ám ez az összeg a szokásos évi négy permetezés helyett csupán hármat tesz lehetővé, holott a nyári hónapokban a hatszori irtás lenne indokolt - hívta fel rá a figyelmet Lőrincz Árpád.
A környezetbarát vegyszert a part menti árterekre két repülőgéppel szórják majd ki a pilóták. A permet csak a szúnyogokat semmisíti meg, a többi rovart nem károsítja, így a természet biológiai egyensúlya nem bomlik meg - mutatott rá a szakember.
MTI - fidesz.hu