Eladták a Szabadkikötőt - is
A Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt.(BLSz) 99 százaléknyi részvénycsomagjára kiírt privatizációs pályázaton az Erdért-Multicont konzorciumának öt milliárd forintos vételi ajánlatát fogadta el az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő igazgatósága csütörtöki ülésén.
Dátum: 2006-05-11 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:42.463544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ÁPV Rt három érvényes ajánlat közül választotta ki az eredetileg 3,2 milliárd forintos vételi ajánlattal résztvevő konzorciumot, amelynek az Erdért Zrt., az Erdért Ingatlanhasznosító Kft. és a Multicont Terminál Szolgáltató Kft. a tagja.
A WPR Delta Kft. a 3,76 milliárd forintos ajánlatát 4,61 milliárd forintra emelte a privatizációs eljárás során, míg a WabererÍs Holding Logisztikai Zrt. 3,1 milliárd forintról 4,7 milliárd forintig ment el, és lett a harmadik legjobb ajánlattevő.
MTI - fidesz.hu