Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az önkormányzatok okozták a PM szerint a luxusadó bukását

A pénzügyi tárca az önkormányzatokat is okolja amiatt, hogy a vártnál lényegesen kevesebb luxusadó-bevallást adtak le. A szakminisztérium szerint az önkormányzatok többsége negatívan állt az új adónemhez, és sok helyen úgy alkották meg az arról szóló rendeletet, hogy minél kevesebb kötelezett legyen.


Dátum: 2006-05-11 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56318
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:42.770899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kónya László, a PM illetékek és önkormányzati adók főosztályának vezetője szerint egyrészt a rossz adófizetési morál, másrészt az önkormányzatok érdektelensége miatt adtak le a várakozásoknál jóval kevesebb adóbevallást. Mint fogalmazott, a testületek az adminisztrációs többletterhek miatt eleve negatívan álltak az új adónemhez, és a négyzetméterárakat számos önkormányzatnál eleve úgy határozták meg, hogy a lehető legkevesebb bevallás érkezzen.

Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke úgy véli, az önkormányzatok túlnyomó többsége attól tartott, hogy az infrastruktúra és az értékbecslés költségei miatt vesztesége lehet.

A legtöbb városhoz hasonlóan Győrött sem adtak le egyetlen bevallást sem. A közgyűlés úgy döntött, hogy nem kívánja terhelni a lakosságot a luxusadóval, ez alapján határozták meg az átlagértékeket is. Egyébként az önkormányzatok idei költségvetésükben nem is számoltak a luxusadóval, ezért anyagi problémájuk az elmaradt bevétel miatt nem lehet.

Kónya László szerint a lakosságot megfelelően informálták az új adónemről, hiszen az önkormányzatok saját honlapjukon felhívták a figyelmet erre, és a luxusadóval a média is sokat foglalkozott. Zara viszont úgy véli, jóval intenzívebb tájékoztatásra lett volna szükség, mert a tulajdonosok többsége nincs tisztában esetleges kötelezettségeivel.

Forrás: Napi Gazdaság

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek