Rogán Antal: a kormány nem nézi az ország érdekeit
Vasárnap lezárul a szocialista időszámítás első szakasza; amit eddig egyik kezükkel adtak, azt jövőre két kézzel próbálják majd visszavenni - jelentette ki Rogán Antal csütörtökön Szekszárdon.
Dátum: 2002-10-17 20:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:44.091091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz alelnöke a Fidelitas szekszárdi szervezetének kampányzáró rendezvényén úgy fogalmazott: az országgyűlési választások óta sokaknak úgy tűnik, a szocialisták kétféle időszámítást alkalmaznak, az egyik október 20-ig tart, a másik azután kezdődik.
Rogán Antal szerint a kormány intézkedései folytán 2003 január elsejétől a reálbérek és a reálnyugdíjak jelentős csökkenésére lehet számítani, az új adótörvények bevezetésével pedig az átlagbért az idei 30 százalék helyett jövőre 40 százalékos adókulcs terheli majd.
Úgy vélte: mindez a kereslet csökkenése, a vállalkozók támogatásának elmaradása mellett a gazdasági növekedés lassulásához vezethet, amely komolyan veszélyezteti Magyarország európai uniós csatlakozását.
Hangsúlyozta: nem véletlen, hogy a Fidesz már az integráció előtt fontosnak érezte megfogalmazni a kormány feladatait, a jó csatlakozás feltételeit. - Ezért tartom furcsának, amikor Kovács László pártelnökként és külügyminiszterként egyaránt úgy viselkedik, mintha nem az ország, hanem a kormány csatlakozna az Európai Unióhoz - közölte.
Rogán Antal álláspontja szerint a kormánynak a csatlakozási tárgyalások során nemcsak saját szempontjait, hanem azok érdekeit és véleményét is képviselnie kell, akik sohasem értettek egyet és soha nem is fognak egyetérteni a szocialistákkal. Hozzátette: ezért a Fidesz arra kéri Kovács Lászlót, hogy kormányával együtt tanúsítson kellő figyelmet és kompromisszumkészséget Magyarország minden teljes jogú polgárának véleménye iránt.
Kovács László szerdai, a rendkívüli parlamenti választásokkal kapcsolatos kijelentésére reagálva Rogán Antal azt mondta: "én megértem, hogy Kovács László szeretne minél hamarabb Medgyessy Péter helyébe ülni, de ebbe ne keverje bele sem a Fideszt, sem az európai uniós csatlakozást".
Az alelnök a Fidesz-MDF önkormányzati választási esélyeivel kapcsolatban megjegyezte: komoly esély van arra, hogy mindenkit "elvigyenek" szavazni, akit idén áprilisban sikerült. Szavai szerint ez azt jelentené, hogy jelöltjeik a vidéki városok többségében kiemelkedően jól szerepelnek majd, Budapesten pedig "nem kizárt a meglepetés sem".
MTI - fidesz.hu