Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MSZP-s ejtőernyős a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál

Bár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a választások óta a túlterjeszkedett államról beszél, a reform egyelőre abból áll, hogy ejtőernyősök készülnek az állami intézményekhez. A parlamentből kieső Doszpot Péter volt MSZP-s képviselőnek például a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál kreáltak egy új vezetői posztot.


Dátum: 2006-05-11 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:44.579700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Világgazdaság úgy tudja, az új pozícióra a társaság szervezeti és működési szabályzatának módosításával nyílt lehetőség. A Pénzügyminsztériumban ugyanakkor eddig nem erősítették meg a lap információját.

Emlékezetes, 2003 év elején felmerült, hogy Doszpot Péter akkori MSZP-s képviselő lemond mandátumáról, és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán a különleges ügyek főosztályának vezetője lesz. A pénzügyminiszter azonban, akinek az osztályvezetői kinevezést engedélyeznie kell, hivatalosan nem kapott erről értesítést - számolt be erről a Magyar Nemzet.

Mint ismert, Doszpot tanítóképző és rendőrtiszti főiskolát végzett. A PM- szóvivő tájékoztatása szerint a VPOP tiszti rendfokozattal rendelkező beosztásaiban dolgozóknak szakirányú felsőfokú végzettséggel kell rendelkezniük; a rendőrtiszti főiskolán ennek a vámigazgatási vagy a nyomozati szak elvégzése felel meg.

Forrás: Magyar Nemzet, Világgazdaság

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek