Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magosz - választmány és kongresszus még májusban

A Fidesszel szövetséges Magosz szombaton elnökségi és választmányi ülésen értékeli a választások eredményét, május 28-án pedig a gazdaszervezet kongresszusa határoz a jövőben követendő stratégiáról - mondta el az MTI-nek csütörtökön Jakab István elnök, aki egyben azt is hangsúlyozta, nincs rivalizálás a parlamentbe jutott két gazdaszervezet, a Magosz és a Kisgazda Polgári Egyesület között.


Dátum: 2006-05-11 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56329
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:46.149491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a szombati budapesti elnökségi és választmányi ülésen elsősorban a választások eredményét értékelik majd. Jakab István hozzátette: le kell vonni a megfelelő következtetéseket, de azt már most látható, hogy nem a gazdák nem mentek el szavazni.

Mint mondta, a május 28-i Kisteleken tartandó kongresszuson határozzák meg azt a stratégiát, amellyel eredményesen képviselhetik a Magosz programjának fontos elemeit.

A parlamentbe került öt Magosz-képviselő munkájával kapcsolatban Jakab István úgy nyilatkozott: még nincs döntés, hiszen még nem ismert, milyen bizottsági szerkezetben állapodik meg a kormánykoalíció.

"A Magosz fegyelmezett szövetséges volt és az is marad, nincs kompetenciazavar, majd a frakcióelnökség megteszi a javaslatot és felkéri azokat, akikre rábízza bizonyos ügyek vitelét" - reagált a szervezet elnöke arra a felvetésre, hogy vezetne-e egy, a frakción belül létrejövő mezőgazdasági csoportot.

Véleménye szerint nem az az elsődleges, ki viszi a mezőgazdasági ügyeket, hanem maguk az ügyek fontosak. "Mi nem álmodozunk", hanem arra készülünk, hogy markánsan képviseljük ezeket az ügyeket a parlamentben - tette hozzá.

Jakab István határozottan visszautasította, hogy rivalizálás lenne a Magosz és a Turi-Kovács Béla vezette Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) között. Sem belső versengés, sem rivalizálás nincs, szoros szakmai együttműködés van - mondta, utalva arra is, hogy a Magosz elnökeként személyesen minden KPE-s képviselő kampányában intenzíven részt vett.

A Magosz öt helyet szerzett a parlamentben, a Fidesz-KDNP területi listáin Ángyán József, Bagi Béla, Kispál Ferenc és Örvendi László jutott be, valamint Jakab István, aki a Fidesz-KDNP országos listáján a 11. helyet foglalta el.

A Kisgazda Polgári Egyesület színeiben Balogh József és Bányai Gábor Bácsban, Czira Szabolcs Pest megyében, Vince László Csongrádban, Tilki Attila pedig Szabolcsban szerzett egyéni mandátumot, míg Kékkői Zoltán a Baranya megyei, Simon Miklós a szabolcsi, Turi-Kovács Béla elnök pedig az országos listáról jutott be.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek