A tajvani elnök meglepetésszerű látogatást tett Líbiában
Líbiában tett meglepetésszerű látogatást Csen Suj-pien tajvani elnök csütörtökön, miután diplomáciai súrlódása támadt Washingtonnal.
Dátum: 2006-05-11 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:47.353524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A négynapos latin-amerikai útjáról hazatérő tajvani elnök nyilvánvalóan neheztel Washingtonra, amiért az Egyesült Államok csak Alaszkán keresztül engedélyezte volna számára a szigetország felé a tranzitot, míg a tajvani fél a New York-i megállót részesítette volna előnyben. Az alaszkai ajánlatot Tajpej megalázónak érezte a szigetország méltóságára nézve, így elutasította azt.
Huang Cse-fang tajvani külügyminiszter kedden még azt közölte, hogy a tajvani elnök az alaszkai megálló helyett a Dominikai Köztársaság és Abu Dzabi érintésével utazik vissza a szigetországba. Ám az elnök végül Líbia érintésével és egy előre szintén nem bejelentett indonéziai megállóval tér vissza Tajpejbe. Sem Líbiának sem pedig Indonéziának nincsenek hivatalos diplomáciai kapcsolatai Tajvannal.
A líbiai látogatás célja Tajvan és az olajban gazdag észak-afrikai ország közötti gazdasági kapcsolatok erősítése - idézte Huang Cse-fangot a tajvani China Times. Az interjúban a külügyminisztert azt is hangsúlyozta, hogy a líbiai hatóságok ellenálltak Peking arra irányuló nyomásának, hogy Tripoli ne tegye lehetővé Csen elnök látogatását.
Peking csütörtökön élesen reagált a tajvani elnök líbiai fogadására. "E cselekedet súlyosan sérti a Líbia által eddig követett egy Kína-politikát, és negatív hatása van a kétoldalú kapcsolatokra - mondta sajtértekezletén Liu Csien-csao (Liu Jianchao) külügyi szóvivő. - Kína nagyon elégedetlen (...) és kérte Líbiát, hogy tartsa magát ígéreteihez, és szüntesse meg a hivatalos kapcsolatok minden formáját Tajvannal."
Huang Cse-fang és más tajvani tisztviselők szerint az Egyesült Államok Tajvan irányában tartózkodóvá váló álláspontja - amelyet az alaszkai ajánlat jelez - annak tulajdonítható, hogy Washington a pekingi támogatás elnyerésére az iráni nukleáris programról az ENSZ Biztonsági Tanácsában várható végső szavazás előtt.
A tajvani elnök 2000-es hivatalba lépése óta lebonyolított öt latin-amerikai látogatása során New York, Los Angeles és Houston amerikai városokon utazott keresztül, amihez minden alkalommal megkapta Washington jóváhagyását.
MTI - fidesz.hu