Hazatérhetnek az őslakosok
Hazatérhetnek az indiai-óceáni Chagos-szigetekről közel negyven éve eltávolított őslakosok - döntött csütörtökön a londoni legfelsőbb bíróság.
Dátum: 2006-05-11 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:51.822303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hosszúra nyúló jogi csatározás végén a bíróság a brit útlevéllel rendelkező szigetlakók javára ítélt, amikor törvényellenesnek minősítette a brit kormány intézkedéseit, amelyekkel London megakadályozta az őslakosok visszatérését a 65 szigetből álló területre. A brit kormány költséges és bizonytalan kimenetelű vállalkozásként utasította el a szigetek újrabenépesítését. "Mindig is hittünk a küzdelmünkben. Mindig is tudtuk, hogy jogellenesen bántak velünk. Vissza fogunk térni a szülőhazánkba" - fejezte ki az ítélet feletti örömét Olivier Bancoult, a szigetlakók mozgalmának vezetője, akit gyermekként telepítettek ki a brit hatóságok. A kétezer Chagos-szigeteki lakost azért telepítették ki a brit hatóságok, mert a területet 50 évre bérbe adták az Egyesült Államoknak, aki jelentős katonai támaszpontot épített ki a szigetcsoport legnagyobbjának számító Diego García szigetén. A támaszpont stratégiai szerepet játszott az afganisztáni és az iraki háborúban is.
MTI - fidesz.hu