Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Moszkva óva int egy Irán elleni katonai akciótól

Óva intett bármiféle Irán elleni katonai akciótól az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára, úgy vélve, hogy robbanást okozhat a térségben. Bármiféle katonai akció Iránban robbanást okozhat a térségben és rajta kívül is - mondta Igor Ivanov csütörtökön orosz hírügynökségek szerint.


Dátum: 2006-05-11 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:52.659769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Oroszország mindig a politikai-diplomáciai módszereket szorgalmazta az iráni probléma megoldásában - emlékeztetett Ivanov, kifejezve meggyőződését, hogy a leghatékonyabb döntés csakis az lehet, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) konszenzusán alapul. Oroszország mindent megtesz azért, hogy egyetértés jöjjön létre a BT-ben - toldotta meg. Az Egyesült Államok nem tudta rávenni Oroszországot és Kínát, hogy a BT-ben támogassanak egy olyan határozatot, amely az ENSZ-alapokmány hetedik fejezetére hivatkozik, s ezzel utat nyit Irán elleni esetleges szankciók, sőt katonai akció felé. Az Egyesült Államok néhány hetet adott az európaiaknak Irán meggyőzését szolgáló intézkedések előkészítésére, mielőtt a BT-ben megpróbálja elérni a kötelező erejű határozatot. Az öt vétójogú BT-tag és (az EU-trojka tagjaként) Németország május 19-én Londonban ül össze, hogy ismét megpróbáljon közös álláspontot kidolgozni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek