Srí Lanka ismét közel jutott a polgárháborúhoz
A Srí Lanka-i tamil szakadárok megtámadták csütörtökön a colombói kormány haditengerészetének hajóit a szigetország északi partjai közelében, és többet elsüllyesztett közülük.
Dátum: 2006-05-11 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:57.469143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) szervezet fegyveresei egy (más jelentések szerint két) őrhajót küldtek a tenger fenekére. Az őrhajók egy csapatszállítót kísértek, amelyen 710 katona és az európai tűzszüneti megfigyelők csoportjának egy tagja utazott. A csapatszállító hajó megrongálódott, de a fedélzetén utazók közül senkinek sem esett baja. A támadás nyomán heves tengeri csata bontakozott ki, amelyben a haditengerészet egy szóvivője szerint 15 tengerész és 30 tamil lázadó vesztette életét. A Srí Lanka-i kormány illetékeseinek közlése szerint a haditengerészet megtorlásul elsüllyesztette a tamil tigrisek öt hajóját. Ugyancsak a megtorlás jegyében a Srí Lanka-i légierő gépei bombázták a lázadók által ellenőrzött területeket az ország északi részén. A légitámadások nyomán nem érkezett jelentés áldozatokról.
69 ezer ember vesztette életét a hindu tamil kisebbség nevében fellépő, önálló államot vagy legalább széles körű autonómiát követelő LTTE és a buddhista szingaléz többség kormányának hadserege közti két évtizedes háborúskodásban. 2002 eleje óta törékeny fegyverszünet van érvényben, de ennek ellenére több mint 300 ember vesztette életét az év eleje óta az újra meg újra kiújuló ellenségeskedésekben. Kedden meghatározatlan időre elhalasztották a genfi béketárgyalásokat, mert a tamil felkelők képviselői kivonultak, miután az európai tűzszüneti megfigyelők hangot adtak annak a gyanújuknak, hogy a hadsereg katonái tamil civileket gyilkoltak le a közelmúltban. Európai tűzszüneti megfigyelők szerint a csütörtöki tengeri csata volt eddig a 2002-es tűzszünet legsúlyosabb megsértése. Értékelésük szerint a dél-ázsiai szigetország (a volt Ceylon) ismét közel jutott a polgárháborúhoz.
MTI - fidesz.hu