Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szabadság, szerelem: véget ért a forgatás

Véget ért a Szabadság, szerelem című film forgatása Budapesten - közölte az amerikai-magyar filmproducer, Andy Vajna csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2006-05-11 19:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:59.512170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Életem eddigi legnagyobb kihívása volt" - fogalmazott az angol-magyar koprodukcióban készülő filmről Andy Vajna, aki az MTI-nek nyilatkozva megjegyezte: megkönnyebbült a több mint két hónapos forgatás utolsó napja után.

"Mindenki azt mondja, hogy egy akciós filmet csinálok az '56-os forradalomból. De nem. Ez egy szerelem története a forradalom idején" - mondta a producer, aki emlékeztetett: a régi fotókon mindenhol kilőtt házakat, romos épületeket lehet látni, a filmben azt próbálta vászonra vinni, ahogy az megtörténhetett.

A világ számos országában dolgozó Andy Vajna magyarországi tapasztalatairól szólva diplomatikusan megjegyezte: "Minden filmnek megvannak a maga nehézségei, ennek is megvoltak. Nekem az a dolgom, hogy ezeket legyőzzem és megoldjam. Ez remélőm, sikerült". A producer mindentől függetlenül hozzátette: ahogy eddig is, úgy a jövőben is ajánlani fogja a magyar filmes szakembereket külföldön.

"Nem baj, ha egy film hatásosan van megcsinálva, a lényeg, hogy a jó ízlés határán belül maradjon, erre itt a stáb garancia" - mondta az MTI-nek a film egyik főszereplője, Csányi Sándor. A színművész a forgatási élményeiről szólva kiemelte, hogy számára különösen érdekes volt ilyen "rettenetesen profi stábbal együtt dolgozni".

A két külön stáb, az egyszerre felvételt készítő négy-öt kamera meglehetősen szokatlan a magyar színészeknek - mondta a Radnóti Miklós Színház tavaly a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett művésze.

Csányi Sándor hangsúlyozta: "jó szellemiségének, praktikusságnak és humorának köszönhetően" Goda Krisztina rendezővel a forgatás alatt remek munkát tudtak végezni. "Nagyon nagy élmény volt a vízilabda jelenetek felvételéhez szükséges kéthónapos edzésmunka, amit a jelenlegi olimpiai bajnokokkal közösen végeztünk el" - tette hozzá.

A március elején kezdődött - mintegy 700 statisztát felvonultató, 23 helyszínen játszódó - Szabadság, szerelem című film forgatása csütörtökön a fővárosi VII. kerületben ért véget. A történet egyszerre idézi fel 1956 októberének történéseit és a magyar sport állandó sikerága, a vízilabda egyik legfényesebb pillanatát, az 1956-os melbourne-i olimpia elődöntőjében az oroszok felett aratott diadalt.

Londoni utómunkálatokat követően a film díszbemutatóját a tervek szerint a forradalom ötvenedik évfordulóján, 2006. október 23-án vetítik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek