A Fidesz hétfőn dönt a frakció alapszabályáról
A Fidesz és a KDNP hétfői közös frakcióülése dönt a képviselőcsoportok alapszabályáról, amely a közös szakmai kabinetrendszer mellett társadalompolitikai csoportok létrejöttét is lehetővé teszi majd a frakciószövetségen belül - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője és Répássy Róbert frakcióigazgató az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Dátum: 2006-05-11 20:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:47:59.806477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A törvényhozásban folyó munka alapvetően a szakmai kabineteken nyugszik majd, amelyek a bizottsági szerkezet szerint létrejövő munkacsoportokat fogják össze - mondta Navracsics Tibor. Hozzátette: mivel még nem ismert, hogy milyen lesz a bizottsági szerkezet, egyelőre hét kabinettel számolnak, amelynek vezetőit ő maga kéri fel, s a hétfői frakcióülésen ismerteti a névsort.
A KDNP-frakció is része a kabinetrendszernek, a tervezett hétből, egy kabinet esetében a kereszténydemokraták adják vezetőt, a többinél pedig a helyettest - mondta Navracsics Tibor, aki azonban a kabineteket nem kívánta megnevezni.
A kabinetek mellett az alapszabály lehetőséget ad társadalompolitikai csoportok létrehozására is, de míg a kabinetrendszerért a frakcióvezető a felelős, addig a társadalompolitikai csoportok a frakciószövetség elnöke alá tartoznak majd.
Szintén különbség, hogy a kabineteknek minden fideszes, vagy KDNP-s képviselő automatikusan tagja lesz aszerint, hogy melyik bizottságban dolgozik majd, míg a társadalompolitikai csoportok önszerveződő módon jönnek létre, a képviselők önkéntesen léphetnek be - mondta a frakcióvezető.
Navracsics Tibor kérdésre válaszolva elmondta: a csoportoknak fő szabály szerint képviselők lesznek a tagjai, de véleménye szerint, mivel a házszabály szempontjából jogosultságokkal nem bíró egységről van szó, akár nem képviselők is tagjai lehetnek.
Répássy Róbert ismertetése szerint a társadalompolitikai csoportokat nem is nevesítik az alapszabályban, de a Fidesz tagozati rendszeréhez hasonlón szerveződnek majd. Így például romák, nők, különböző foglalkozású képviselők alakíthatnak csoportot, s bizonyos, hogy egészségüggyel foglalkozó tömörülés is létrejön majd - tette hozzá a frakcióigazgató, aki kérdésre válaszolva elmondta: felvetődött, hogy alakuljon "párt és szövetségépítés" nevű csoport is.
Mint mondta, a csoportokat azért akarják létrehozni, hogy a pártpolitikán kívüli világgal is megmaradjon a kapcsolat. A csoportok vezetői kapcsán a frakciószövetség elnöksége alkot majd véleményt - tette hozzá. Közölte: az alapszabály elfogadása mellett a hétfői frakcióülésen hozzák meg azon személyi döntéseket is, amelyeket még az alakuló ülés előtt be kell jelenteni, vagyis az alelnökre, a frakcióvezető-helyettesekre és Országgyűlés jegyzőire vonatkozó javaslatot. A Fidesz és a KDNP tehát két külön frakciót alakított, de közös kabinetrendszerben és társadalompolitikai csoportokban dolgozik majd, így csak a hivatali apparátus válik külön - összegezte a frakcióigazgató.
MTI - fidesz.hu