Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyesüljön a Fatah és a Hamász?

Háled Mesaal, a Hamász radikális palesztin mozgalom politikai vezetője szerint a Hamásznak és a Mahmúd Abbász vezette Fatahnak egyesülnie kellene, és egymás helyett Izrael ellen kellene harcolnia.


Dátum: 2006-05-12 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:01.605788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mesaal egy kétnapos dohai konferencia végén felszólalva hangsúlyozta: a Hamásznak a Fatah mellé kellene felsorakoznia egy közös platform - "Palesztina felszabadítása, Izrael el nem ismerése, valamint a szent háború és az ellenállás útjának választása" - alapján.

Mesaal nem tett említést a Hamász és a Fatah izraeli börtönben lévő vezetőinek megállapodására, amelynek értelmében elfogadnák a palesztin állam határait, ezáltal közvetetten elismernék Izraelt. Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke már támogatta a

kezdeményezést.

"Felszólítlak benneteket Isten nevében, óvjátok a véreteket és az ellenség mellének szegezzétek fegyvereiteket" - mondta Mesaal. "Testvérek vagyunk. Lehet, hogy politikailag nem értünk egyet, de nem vagyunk ellenségek" - tette hozzá.

Mesaal kitartásra és türelemre szólította fel a palesztinokat a Hamász-kormányra nehezedő nemzetközi nyomással szemben.

Az iszlám tudósok részvételével tartott katari konferencián, amelyen a palesztin kérdést vitatták meg, záróközleményt fogadtak el, amely felszólítja a muzulmánokat: támogassák a palesztinokat minden eszközzel: pénzzel, szavakkal és lélekkel.

A közlemény felszólítja az arab és muzulmán bankokat, folyósítsanak pénzt a palesztinoknak és "ne váljanak a nemzet ellenségeinek eszközévé".

A Hamász vezette kormány hivatalba lépése után az Egyesült Államok és az Európai Unió felfüggesztette a Palesztin Hatóság közvetlen segélyezését, a bankok pedig amerikai szankcióktól tartva nem utalják át az arab országok adományait, így a palesztin kormány nem tudja kifizetni a mintegy 165 000 köztisztviselő bérét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek