Eredményrekord a Molnál
A Mol Nyrt. 110,04 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, ami 48 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 74,352 milliárd forintot - hozta nyilvánosságra a társaság pénteken.
Dátum: 2006-05-12 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:05.572717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált eredménykimutatás szerint a társaság az első három hónapban a bázishoz képest 54 százalékkal több, összesen 882,970 milliárd forint bevételt ért el.
A Mol a nagyobb nyereséget főként a két gázleányvállalatának eladásából származó egyszeri, 72,2 milliárd forint szegmens szintű nyereséggel, a magas kőolajárral és a megnövekedett szénhidrogéntermeléssel magyarázza.
A Mol üzleti eredménye az első negyedévben 155,167 milliárd forint volt, 68 százalékkal nagyobb a tavalyinál.
A csoport záró létszáma 8,4 százalékkal 15.903-ról 14.561 főre csökkent az idei év első negyedévének végére.
MTI - fidesz.hu