Főtitkárt választott az MLSZ elnöksége
Megállás nélkül folyik a munka a Magyar Labdarúgó Szövetségben. Legalábbis az elnök szerint, aki azt is elmondta, igaz, hogy júniusban elköszön a Liga elnöki posztjától, személyi kérdésekben továbbra is megkerülhetetlen marad.
Dátum: 2006-05-12 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:06.493228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennél többet egy bányában sem lehet dolgozni - mondta Kisteleki István a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke. Mégis kérdéses, hogy a május 26-i közgyűlésre elkészül-e a 2005-ös pénzügyi beszámoló. A csütörtöki MLSZ elnökségi ülésen a szövetség első embere elmondta, szeretnék úgy lezárni a a múltat, hogy ne legyenek kiskapuk. Kisteleki a keddi ligaüléssel kapcsolatban kijelentette: ugyan már nem ő a szervezet elnöke, ennek ellenére döntő szava lehet személyi kérdésekben.
Az ülésen egyébként Kmety Ildikó személyében új főtitkárt választott az elnökség, valamint megbízta a jogi bizottságot, hogy készítsen átfogó vizsgálatot a Budapest Honvéd esetleges telepáthelyezésének körülményeiről.
hirtv.hu - fidesz.hu