Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Börtönt kaptak a jogsihamisító hivatalnokok

Börtönbüntetésre ítélte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság azt a két okmányirodai alkalmazottat, akik pénzért több tucatnyi hamisított jogosítványt készítettek - értesült a HavariaPress.


Dátum: 2006-05-12 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:08.056675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyben összesen 48 vádlott volt, közülük a 44 megrendelő kivétel nélkül mind férfi volt. A két okmányhivatali tisztviselő három, illetve két év börtönt kaptak, a többi vádlottat pedig felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélték.

Az ítélet szerint a két okmányhivatali dolgozó kenőpénzért, közvetítő közreműködésével nem valós bejegyzéseket tett a jogosítványokba, úgy, hogy a hamis bejegyzéseket még a BM adatbázisába is átvezették. A vádirat szerint a vizsgával nem alátámasztott bejegyzések ára 30 és 80 ezer forint között mozgott; a megrendelők általában jogosítványul ellopására vagy elvesztésére hivatkoztak.

A perbeszédek napján kiderült, hogy még olyan férfi is van a vádlottak között, aki már 30 éve vezet, jogosítvány nélkül. Az ügyészség hivatalos személy által, üzletszerűen, kötelességszegéssel, fontosabb ügyben elkövetett vesztegetéssel vádolta a társaság tagjait. A vádlottak mintegy fele végig tagadott, másik felük viszont beismerő vallomást tett.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek