Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán nem tart attól, hogy az USA beveti haderejét

Nem fél Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök a Teherán urándúsítási programja miatti amerikai támadástól, de nem is tartja valószínűnek az amerikai intervenciót.


Dátum: 2006-05-12 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:08.655690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelenleg indonéziai látogatáson tartózkodó államfő ezt Jakartában indonéz muzulmán vallási vezetőkkel tárgyalva jelentette ki pénteken. Indonéziában él a világ legnépesebb muzulmán közössége. Egy kérdésre válaszolva Ahmadinezsád úgy vélekedett, hogy "igen valószínűtlen az amerikai támadás, mivel tudják, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság nagyon erős ország". Így "arra szorítkoznak, hogy durva szavakkal teletűzdelt propagandaháborút folytassanak országunk ellen" - fűzte hozzá. Washington és nyugati szövetségesei attól tartanak, hogy Irán urándúsítási programjával voltaképpen atomfegyver előállítására törekszik, Irán azonban kereken cáfolja ezt. Az amerikai vezetés azt is hangoztatja, hogy a diplomácia megoldást részesíti előnyben, de nem zárja ki katonai erejének bevetését sem, és támogatja azt, hogy az ENSZ gazdasági büntetőintézkedésekkel sújtsa Iránt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek