Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Garamszegi Gábor nem tett vallomást a Kulcsár-perben

Garamszegi Gábor kilencedrendű vádlott, a Betonút Rt. volt gazdasági vezérigazgató-helyettese nem tett vallomást a Kulcsár-per pénteki tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon. A folytatólagosan, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntettével vádolt Garamszegi Gábor meghallgatása a Kulcsár-per korábbi tárgyalási napjaihoz képest lényegesen kisebb újságírói érdeklődés mellett zajlott.


Dátum: 2006-05-12 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:10.758228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Garamszegi a tárgyaláson fenntartotta korábbi kijelentését, hogy a vádat megértette, de nem kíván vallomást tenni. Ezt követően a tanács elnöke felolvasta a vádlottnak a nyomozati szakban tett vallomásait.

A vád szerint egyébként Garamszegi Gábor Rejtő E. Tibor, a K and H Bank vezérigazgatója révén ismerte meg Kulcsár Attilát, aminek eredményeként a Betonút Rt. 2001 augusztusában ügyfélszámla-szerződést kötött a K and H Equities Rt.-vel.

Garamszegi Gábor a vád szerint jelezte Kulcsár Attilának, hogy a cég szabad pénzeszközeit akár tőzsdei értékpapírokba is fektetheti, ám kikötötte azt is, hogy lehetőség szerint a portfoliót tartsa likvid állapotban, arra az esetre, ha a Betonút Rt.-nek rövid úton pénzre lenne szüksége. A 2002-es év során a Betonút Rt. befektetési állománya folyamatosan növekedett, a korábbi kétmilliárd forintról 2003-ra 13.750.000.000 forintra emelkedett.

A vádirat szerint Kulcsár Attila a számlanyitást követően a Betonút Rt. képviselőinek tudta és beleegyezése nélkül, a cég portfoliójában levő értékpapírokat hiánypótlási céllal, fiktív adásvételi szerződésekkel más ügyfeleinek értékpapírszámláira vezettette át, miközben Garamszegi Gábort tévedésben tartotta azzal, hogy őt rendszeresen arról tájékoztatta, hogy a cég portfolióján jelentős profitot ért el. A folyamatosan keletkező extra profit igazolására Kulcsár Attila rendszeresen fiktív portfolió elszámolásokat küldött, illetve adott át Garamszeginek.

A vád szerint Garamszegi Gábor a kiemelkedően magas hozam-kimutatások alapján, azok hatására a számlanyitást követő két-három hónappal rábeszélte Kulcsár Attilát, hogy a jövőben kevesebb hozamot mutasson ki, és a tényleges, valamint az elszámolásokon feltüntetett nyereség különbözetét, "sikerdíjként" 50-50 százalékban osszák fel egymás között. A megszerzett pénzt Garamszegi egy off-shore cég, illetve a saját nevére nyitott svájci bankszámlára utalta át.

Garamszegi Gábort az eljárás kezdetén tanúként hallgatták ki, akkor azt vallotta, Rejtő E. Tibor azzal mutatta be neki Kulcsár Attilát, hogy ő az, aki a kiemelt, VIP-ügyfelekkel tartja a kapcsolatot és olyan tőzsdei-iskolai végzettséggel rendelkezik, amilyennel nem sokan. Garamszegi tanúvallomása szerint Kulcsár "jó hozamokat" ígért befektetett pénzéért, és éves szinten - a portfolió-kimutatás szerint - valóban 20 százalék körüli hozama volt. Ezekben a vallomásokban Garamszegi Gábor tagadta, hogy tudomása lett volna a sikkasztásról.

A bíróság a vallomások felolvasása után befejezte a pénteki tárgyalást. A Kulcsár-ügy 22 vádlottjának meghallgatása várhatóan több hétig is eltart, ezt követően a bíróság szakértőket, majd mintegy 200 tanút hallgat meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek