Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Liberalia - őszünnep Aquincumban

Szüreti hangulatot idéző rendezvénnyel, a Liberaliával várja az érdeklődőket szombaton és vasárnap az Aquincumi Múzeum, felidézve a régi rómaiak őszünnepi szokását.


Dátum: 2002-10-18 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:47.057358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lengyelné Kurucz Katalin elmondta: a kétnapos mulatságon a játékmesterek korhű ruhákban fogadják a látogatókat, s "boros-szüretes idegenvezetésen" mutatják be a római kultúra tárgyi emlékeit.

A résztvevők szürethez kapcsolódó játékokkal - többek között hordógurítással és borkirályválasztással - tehetik próbára erejüket és ügyességüket, s megkóstolhatják Pannónia borait is.

Szombaton, Dionüszosz ünnepén az érdeklődők antik szerzők darabjaiból láthatnak összeállítást Halmágyi Sándor rendezésében.

Másnap a rendezvény társszervezője, az Aquincum Corinthia Hotel nyitott kapukkal, s terített asztallal várja a Liberalia közönségét; a résztvevők a császárkorban élt Apicius receptkönyve alapján készült korabeli ételeket kóstolhatnak meg.

A rendezvény múzeumi belépővel látogatható a III. kerület Szentendrei út 139. szám alatti helyszínen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek