Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Moszkva fejezi be a busehri atomerőmű megépítését?

Teherán első ízben szólította fel Moszkvát, hogy meghatározott időn belül fejeződjön be az iráni Busehrben orosz segítséggel épülő atomerőmű építése - jelentette az iráni Isna hírügynökség pénteken.


Dátum: 2006-05-12 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:16.619747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mohammed Szaidi, az iráni atomenergia-ügynökség helyettes vezetője felszólította Moszkvát, hogy húsz napon belül terjessze elő a reaktor üzembehelyezésének pontos ütemtervét. Oroszországnak nem

csupán a lehető leggyorsabban kell nukleáris fűtőanyagot szállítania az orosz vállalatok által épített erőműhöz, hanem az eddigi késedelemért is kárpótolnia kell Iránt - közölte Szaidi Teheránban.

Oroszország eredetileg azt ígérte, hogy az atomerőmű első blokkja már az ezredfordulóra működőképes lesz, ám ennek megvalósítása azóta is késik. Teherán ez idáig igyekezett kisebbíteni a Moszkvával fennálló nézeteltéréseinek jelentőségét, mivel - Kínán kívül - nincs más állam, amely hajlandó hozzájárulni az iráni reaktorépítéshez.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek