Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Előszavazáson elfogadta az EU-alkotmányt a finn parlament

Elfogadhatónak ítélte pénteki előszavazásán a finn parlament az Európai Unió alkotmányos szerződését.


Dátum: 2006-05-12 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:17.563286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselők 104-24 arányban támogatták az EU-alkotmányt a 200 fős törvényhozásban. A parlament (eduskunta) ezután felkérte a kormányt, hogy terjessze be ismét az alapszerződést tényleges ratifikációra.

Matti Vanhanen miniszterelnök elegendőnek ítélte az EU-alkotmány támogatottságát, és jelezte: konzultál az államfővel az alapszerződésről, amelyet ezt követően legkorábban június 2-án bocsáthatnak újra szavazásra a törvényhozásban.

Szakértők szerint ezzel szinte bizonyos, hogy június elején Finnország, a 25-tagú Európai Unióban a 16. államként ratifikálja az európai alkotmányt. A finn kormány minél hamarabb pontot kíván tenni a ratifikálás végére, tekintettel arra, hogy július 1-jétől Helsinki veszi át az Európai Unió soros elnökségét.

Elemzők ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a helsinki parlament biztosnak látszó jóváhagyása aligha képes előrelendíteni a ratifikációs folyamatot az Európa-szerte tapasztalható megtorpanás közepette.

Az EU-intézmények korszerűsítésére, valamint a kibővült tömb döntéshozatali hatékonyságának javítására hivatott alkotmány ratifikációs folyamata tavaly zátonyra futott Franciaországban és Hollandiában, mindkét országban népszavazáson utasították el a dokumentum elfogadását.

Az EU-alkotmány életbe lépéséhez egyhangú elfogadásra, vagyis mind a 25 tagállam jóváhagyására szükség van, erre szakértők a francia és a holland "nem" óta kevés esélyt látnak.

Az Európai Unió alkotmányát Magyarország 2004 decemberében, az elsők között ratifikálta.

Az EU-elnöki poszton jövő januártól Finnországot váltó Németország kancellárja, Angela Merkel a közelmúltban világossá tette, az EU-alkotmány ratifikációs folyamatának előmozdítása lesz az egyik legfőbb törekvése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek