Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ifjú gazdák tagozata a Magoszban

Kudarcként értékelte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz)szempontjából az országgyűlési választásokat Jakab István elnök az agrár-érdekképviseleti szervezet elnökségi és választmányi ülésén szombaton, Budapesten.


Dátum: 2006-05-13 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:22.712895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választások eredményeként nem valósulhatott meg a magyar vidék és gazdatársadalom erős képviselete a parlamentben - mondta Jakab István. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a gazdák mindent megtettek "saját oldaluk" választási sikeréért. A Magosz elnöke a kudarc ellenére is sikernek mondta, hogy a szervezetnek öt parlamenti képviselője lesz a következő ciklusban az Országgyűlésben. Bejelentette azt is, hogy május végén a Magosz rendkívüli kongresszust tart.

Kispál Ferenc választmányi elnök közölte: a Magosz május 28-án Kisteleken tartja soron következő kongresszusát. A választmányi elnök utalt arra, hogy a kongresszus napirendjén a választási eredmények értékelése és a további, elsősorban stratégiai teendők meghatározása szerepel majd. Külön is kiemelte, hogy a fiatal gazdákkal az eddigieknél hathatósabban kell foglalkoznia a szervezet vezetésének, ezért megalakítják az ifjú gazdák tagozatát a Magoszon belül.

Jakab István a választási értékelésében arra helyezte a hangsúlyt, hogy a választási küzdelem nemcsak a választók meggyőzésén alapult, hanem némelykor más eszközöket is igénybe vett a másik oldal. Emlékeztette hallgatóságát arra a nyírségi esetre, amikor egy kormánypárti miniszter a helyi polgármestereknek feketén-fehéren kijelentette, hogy fejlesztési pénzekre csak akkor számíthatnak, ha körzetüknek kormánypárti képviselője lesz.

A Magosz értékrendjében nincs alapvető változás, mivel első helyen továbbra is az érdekképviseleti munka szerepel, ebben azonban az öt parlamenti képviselő hatékonyan támogathatja a szervezet munkáját - mondta. Jelezte, hogy az öt parlamenti képviselő tiszteletdíjának egy részét - 20 százalékát - az agrár-érdekképviselet kasszájába fizeti majd be.

A Magosz elnöke kitért rá: továbbra is érvényben van a Fidesz és a Magosz között Karcagon kötött márciusi megállapodás. Így a gazda-érdekképviselet törekszik arra, hogy az őszi önkormányzati választásokon biztosítsa a gazdák képviseletét a helyi önkormányzatokban. A stratégiai kérdésekről a Magosz elnöksége és választmánya a továbbiakban a sajtó kizárásával, zárt ajtók mögött folytatta az eszmecserét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek