Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányfői közlöny

Megpróbáljuk egy kerékpárzárral mozgásképtelenné tenni a bennünk lakozó értelmiségi fanyalgót, így aztán mindjárt az elején tisztázzuk, hogy a politikusi blogok megjelenése az országban vélhetően ugyanolyan elkerülhetetlen volt, mint a madárinfluenzáé. Érdemes tehát ebben a keretben értelmezni Gyurcsány Ferenc internetes naplóját, hogy ne is szóljunk a világ blogjainak olyan mélypontjairól, mint Lamperth Mónika vagy Csepeli György művei. Megértjük, a blog jól illett ahhoz a modernséghez és dinamizmushoz, amit Gyurcsány el akart magáról mondani. További fontos szerepe volt a blognak a fiatalok megszólítása és ebben is sikeres volt.


Dátum: 2006-05-13 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:24.003919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha a kormányfő a választási győzelem alkotóelemének tartja, hogy súlyosan és rendszeresen megsértse Toto kutya magánszféráját vagy éppen beszámoljon arról, miként dicsérik egymást Tisza Kata írónővel - akivel közös tulajdonságuk, hogy a teljesítmény messze elmarad a marketingtől -, ám legyen, ez nyilván segíthet az országos jókedv fenntartásában a megszorítások után is. Az igazán komoly kifogásunk a bloggal szemben, hogy nem csak ilyen bejegyzésekből áll, és nem is csupán azokból az eszmefuttatásokból, amelyek azt magyarázzák, milyen Magyarországot képzel el a miniszterelnök. Ezt ugyanis jó, ha tényleg megtudják azok is, akik nem férnek hozzá a Downing street 10-ben leselejtezett iratokhoz.

A blog azonban gyakran csap át valami másba, ami egyáltalán nem szórakoztató, inkább aggasztó. Talán a madárinfluenzáról tett bejelentés volt a fordulópont: ami akkor még egyszeri kisiklásnak tűnt, mára rendszeressé vált. A kormányfő internetes naplójában (és csak ott vagy ott először) tájékoztat fontos politikai eseményekről, olyannyira, hogy a blog ma a koalíciós tárgyalásoknak hovatovább az egyetlen megbízható (?) forrásává vált.

Nemcsak arról van szó, mi van azzal, aki nem internetezik, hanem arról, hogy bár a blog demokratikusnak tűnik, de éppenhogy nem az. A kormányfő (és a blog üzemeltetői) azt a hozzászólást emelik be, amelyiket akarják, arra a felvetésre reagálnak, amelyikre akarnak. Itt nem kell válaszolni a sajtó által feltett kényelmetlen kérdésekre. Persze, kényelmesebb így országot vezetni, és lehet, hogy modernebb is. De ez akkor sem kommunikáció, csupán manipuláció.

Magyar Hírlap; Álláspont

magyarhirlap.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek