Halálos repülőmodell
Két ember meghalt, és négyen sérültek meg könnyebben szombat délután az őcsényi repülőtéren tartott nemzetközi repülő-modellező bemutatón, amikor egy földről irányított repülőgépmodell a nézők közé zuhant - tájékoztatta az MTI-t a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Dátum: 2006-05-13 18:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:24.324249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tragédiában egy szekszárdi házaspár vesztette életét, akik felnőtt gyermekeikkel együtt vettek részt a rendezvényen - közölte Mártonné Kasler Sarolta hadnagy. Bíró Gábor, a bemutatót szervező Szekszárdi Modellező Klub helyszínen tartózkodó tagja az MTI-nek elmondta: egy német pilóta két-két és félméteres műrepülője zuhant a kordon mögött tartózkodó nézők közé, s okozta a tragédiát. Tájékoztatása szerint a német résztvevő rendkívül tapasztalt bemutató pilóta, aki "rendszeresen tart bemutatókat szerte a világon". "Egészen biztos, hogy nem az ő hibájából történt a baleset" - fűzte hozzá.
Kérdésre válaszolva közölte: Magyarországon tudomása szerint még nem történt hasonló baleset, külföldön azonban már volt rá példa. A repülőteret lezárták, a rendőrség szakértők bevonásával folytat helyszíni vizsgálatot. A balesetben megsérült további három ember a mentőszolgálat tájékoztatása szerint könnyebb sérüléseket szenvedett, őket a szekszárdi kórházba szállították hámsérülésekkel.
MTI - fidesz.hu