Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Festum Varadinum Nagyváradon

1992-ben Nagyvárad első írásos említésének 900., I. László szentté avatásának 800. és a törökök kiűzésének 300. évfordulójára emlékeztek. Azóta minden évben megrendezik a vasárnaptól vasárnapig tartó, kulturális eseményekben is gazdag ünnepségsorozatot.


Dátum: 2006-05-15 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:28.320253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagyváradi bazilikában megtartott szentmisén Tempfl József római katolikus megyés püspök a Festum Varadinum fontosságát is hangsúlyozta. Mint mondta, a magyar nép csak akkor fog egy boldogabb életet építeni, ha a mély Isten-hitet és a magyarságtudatot összeköti.

Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek Szent László személyiségét, máig ható üzenetét hangsúlyozta. "Úgy áll előttünk, mint egy hívő, vallásos keresztény ember, a hitnek a szerepét a mindennapi életünkben feltétlenül erősen látta és ismerte".

A Szent László ünnepi szentmisét a hagyományos körmenet zárta a római katolikus püspöki palota kertjében.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek