Az izraeli védelmi miniszter üdvözölte a palesztinok elleni katonai akciót
Amír Perec izraeli védelmi miniszter hétfőn üdvözölte az előző napi katonai akciót, amelynek során izraeli katonák öt palesztint öltek meg az észak-ciszjordániai Dzsenín melletti Kabatíjában, egyet pedig magában Dzsenínben.
Dátum: 2006-05-15 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:31.182984, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kabatíjai elesettek közül ketten az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet katonai szárnyának, az al-Kudsz Brigádoknak magas rangú emberei voltak, mint azt maga a szervezet is megerősítette. Az izraeli hadsereg szerint egyikük, Eliasz al-Askar "az első számú körözött ciszjordániai terrorista" volt.
Az akcióban részt vevő egyik egység parancsnoka az izraeli katonai rádióban azt állította, hogy al-Askar öngyilkos merényletre készült Izraelben.
A közeli Dzsenínben a palesztin hírszerzés egyik tisztjét lőtték le a városba behatoló izraeli katonák, miután körülvették a palesztin titkosszolgálat főhadiszállását. A hírszerzőtiszt, aki korábban az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai militáns szervezethez tartozott, a kirobbant lövöldözésben vesztette életét.
Perec, aki egyben az izraeli Munkapárt vezetője, az akciót "a terrorizmus elleni harc jelentős sikerének" nevezte és emlékeztetett arra, hogy Izrael politikája lesújtani keményen a terrorizmusra úgy, hogy közben a lehető legjobban "megkönnyítsék a palesztin lakosság életét".
MTI - fidesz.hu