Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulcsár-per: Forró Tamást hallgatta meg a bíróság

Forró Tamás meghallgatásával folytatódik ma Kulcsár Attila és 21 társának büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A volt ismert újságíró a per tizedrendű vádlottja.


Dátum: 2006-05-15 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:31.484248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Május 3-án kezdődött büntetőper vádiratában többek között sikkasztás, pénzmosás, vesztegetés, orgazdaság és bűnpártolás szerepel.

Kulcsár Attila vádlott-társai között van Rejtő E. Tibor, a K and H Bank volt vezérigazgatója, Kerék Csaba, a Britton Kft. volt ügyvezető igazgatója és Schönthal Henrik üzletember.

A sikkasztás elkövetési értéke körülbelül 23 milliárd forint, a cselekménnyel okozott kár mintegy 8,3 milliárd forint.

Forró Tamás cáfolta a vádakat

Forró ellen a vád azon alapul, hogy Kulcsár Attilának bizonyos pénzösszegeket küldött, amelyek sikkasztásból származtak volna.

Forró Tamás elmondta: kapott összegeket Kulcsár Attilától, de ezt annak ellenértékéül kapta, hogy műtárgyakat vásárolt a számára.

A meghallgatás során Forró elmondta, hogy kapcsolatuk alatt Kulcsár megbízásából különböző aukciókon 2000 és 2003 között műtárgyakat vásárolt összesen mintegy 60-80 millió forint körüli összegért. Neki ezt a pénzt vagy Kulcsár Attila személyesen vagy megbízottja Szekeres Gyula taxis (Gyuszi taxis) kézbesítette, más egyéb pénzt nem kapott.

A tárgyaláson szóba került a Zöld Újság Kft. eladásának, illetve részvénycsomagja eladásának ügye is, amiben Forró Tamásnak szerepe volt. Ezzel kapcsolatban Kulcsár Attila még a nyomozás során vallomásában úgy nyilatkozott, hogy itt esetleg szabálytalanságok történhettek.

Forró Tamás a tárgyaláson részletesen elmondta, hogy milyen tranzakciók és kik között zajlottak az ügyben és ezeket dokumentálta.

Kulcsár Attila a tárgyalás végén kijelentette, hogy fenntartja a nyomozás során tett vallomását Forró Tamásra vonatkozóan

Forrás: hirtv.hu, MTI

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek