Merénylet készült a boszniai szerb miniszterelnök ellen?
Stanislav Cado boszniai szerb belügyminiszter megerősítette azokat a belgrádi sajtóértesüléseket, melyek szerint merénylet készült Milorad Dodik boszniai szerb miniszterelnök ellen. A történetben érintettek Magda Marinko bűncsoportjának tagjai is.
Dátum: 2006-05-15 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56484
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:33.589303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nezavisne Novine című Banja Luka-i napilap hétfőn idézte Cadót, aki szerint a boszniai Szerb Köztársaság (RS) rendőrsége a belgrádi belügyminisztériumtól kapott értesítést arról, hogy készül a merénylet. Cado azonban cáfolta, hogy a rendőrség elfogott volna olyan személyeket, akik kapcsolatba hozhatók ezzel. A Press című belgrádi napilap vasárnap közölte, hogy Banja Lukában letartóztattak öt szerbiai személyt azzal a gyanúval, hogy "támadásra készültek" Dodik ellen. A veszélyről a szerbiai belügyminisztérium értesítette Banja Lukát. A Nezavisne Novine boszniai szerb rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta: Dragan Jocic szerbiai belügyminiszter arról értesítette Dodikot, hogy az RS-ben tartózkodik öt szerbiai személy, aki készül a merényletre. A szerbiai titkosszolgálat telefonok lehallgatásával leplezte le a bűncsoportot, amely a Laktas melletti Trn településen rendezte be "főhadiszállását". A fenyegetés miatt a boszniai szerb rendőrség figyeli a gyanús személyeket és gépkocsikat Banja Luka tágabb térségében. A rendőrség tudomása szerint a merénylők gránátvetővel vennék célba a miniszterelnök gépkocsiját.
Milorad Dodikot, a mérsékelt Független Szociáldemokraták Szövetségének elnökét február végén választotta meg a parlament a boszniai Szerb Köztársaság (RS) miniszterelnökévé, miután megbukott a nacionalista Szerb Demokrata Párt vezette kormány. Dodik a bűnözés és a korrupció megfékezését tűzte ki kormánya legfőbb feladatául. A Nezavisne Novine szerint a belügyi szervek felfigyeltek arra, hogy Banja Lukában megjelentek olyan emberek, akik Magda Marinko bűncsoportjához köthetők. Dodik megválasztása után egy hónappal a fővárosban elfogták a többrendbeli gyilkosság miatt Magyarországon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Marinko bűnbandájának egyik tagját. Dodik testőrei arra lettek figyelmesek, hogy az illető gépkocsijával gyanúsan körözött, és rövid időre meg-megállt a kormánypalotánál. Marinko bűnbandájának hét tagját 1995-ben összesen 107 évi börtönbüntetésre ítélték Szerbiában, de jelenleg közülük csak egy személy van börtönben, mert a többiek megszöktek.
MTI - fidesz.hu