Mahmúd Abbász palesztin elnök visszahívja Izraelt a tárgyalóasztalhoz
A tárgyalóasztalhoz való visszatérésre szólította fel hétfőn Izraelt Mahmúd Abbász palesztin elnök, amidőn megemlékezett Izrael Állam megalakulásáról, a palesztinok számára katasztrófát jelentő eseményről.
Dátum: 2006-05-15 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:34.736362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A palesztin vezető beszédében, amelyet a tv- és rádióállomások hétfőn készültek sugározni, sürgette, hogy a Gázai övezet palesztin fegyveresei szüntessék be az Izrael elleni rakétatámadásokat. Hangoztatta: az erőszak arra bátorítja Izraelt, hogy fokozza katonai tevékenységét, és folytassa egyoldalú tervének megvalósítását, amelynek célja határokat előírni a palesztinoknak.
"Azt mondom szomszédainknak, az izraelieknek: igazságos és tartós békét szeretnénk velük, jobb jövőt gyermekeinknek és az övéiknek. Legyen ez az év a béke éve" - tette hozzá Abbász a hírügynökségekhez előzetesen eljutott szöveg szerint.
Az ENSZ 1947. november 29-én az egykori brit mandátum Palesztinát egy zsidó és egy arab államra osztotta, 1948. május 14-én egyoldalúan kikiáltották Izrael Államot. Másnap a határozatot el nem ismerő arab államok támadást indítottak Izrael ellen, amely - akárcsak az évtizedek során vívott további négy arab-izraeli háború során - győztesen és területét megnövelve került ki a harcokból.
MTI - fidesz.hu