Turi-Kovács: Nincs frakcióalakítási szándékunk
Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület(KPE) elnöke hétfőn az MTI-nek nyilatkozva politikailag megalapozatlannak és jogilag lehetetlennek nevezte az önálló kisgazda frakció megalakítására vonatkozó kezdeményezést, amelyet egykori kisgazda képviselők szorgalmaztak vasárnapi nyílt levelükben.
Dátum: 2006-05-15 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:35.371880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Minden valóságos politikai háttér nélküli kezdeményezésről van szó. (...) Mi, akik kisgazdaként kerültünk be a parlamentbe, változatlanul a Szövetségen belül kívánjuk a kisgazda értékeket képviselni" - jelentette ki a Fidesszel szövetséges KPE elnöke.
Turi-Kovács Béla hangsúlyozta: nincs frakcióalakítási szándékuk, de ennek jogi feltételei sem állnak fenn, hiszen a Kisgazda Polgári Egyesület civil szervezet, amely a "Fidesz részeként" indult a választáson, a Házszabály viszont csak az egy párthoz tartozóknak ad lehetőséget a frakcióalakításra.
Turi-Kovács Béla ugyanakkor jelezte: kisgazda képviselőkkel meg kívánnak alakítani egy, a Fidesz-frakció melletti munkacsoportot, amelyet a Házszabály 18. szakasza alapján önállóan lehetne bejegyezni, s mezőgazdasági, vidékfejlesztési kérdésekkel foglalkozna.
A Házszabály 18. szakasza azt mondja ki, hogy a pártok képviselőcsoportjain kívül - a képviselői tevékenységgel összefüggő célra - létrehozott más (pl. szakmai, területi) csoportok nem minősülnek képviselőcsoportnak.
MTI - fidesz.hu