Egy hét múlva új ország születhet
Szerbia-Montenegróban komoly kampány előzi meg az egy hét múlva esedékes Montenegró függetlenségéről szóló népszavazást. Kostunica szerb miniszterelnök az államközösség fentartása mellett kampányol. Djukanovic montenegrói kormányfő reményei szerint azonban Montenegró már szeptemberben az ENSZ tagja lehet.
Dátum: 2006-05-15 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:38.167544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy hét múlva kiderül, hogy marad-e a szerb-montenegrói államközösség, vagy Európa egy újabb állammal, a független Montenegróval gyarapodik. A népszavazást komoly kampány előzi meg mindkét oldalon.
A hét végén Belgrádban tartott tömegrendezvényen Kostunica szerb kormányfő az államközösség megmaradása érdekében szólalt fel. Azt mondta, hogy ha együtt maradnak, akkor mindenki jól jár: Szerbiának lesz tengere, Montenegrónak pedig Dunája. A Szerbiában élő mintegy 250 ezer montenegrói állampolgár a szerb vasutaktól ingyenjegyet kap, hogy hazamehessenek szavazni, a szerbek reményei szerint a közös állam megmaradására.
A függetlenség hívei azonban biztosak a győzelemben: Djukanovic montenegrói kormányfő szerint az EU már nem is kezeli komolyan az államközösséget, és reményei szerint Montenegró már szeptemberben az ENSZ tagja lehet. A szerb vezetők mindeközben azzal vádolják a montenegrói politikusokat, hogy Koszovó kérdésében azért álltak az albánok pártjára, hogy ezzel megszerezzék a montenegrói albán kisebbség szavazatait.
MNO - fidesz.hu